Diplomácia
A kínai elnök látogatása biztonságpolitikai kérdéseket vetett fel
A tibeti zászló felmutatása nem bűncselekmény.
2024.05.10 13:22MTIA Párbeszéd megítélése szerint komoly biztonságpolitikai és nemzetbiztonsági kérdéseket vetett fel Hszi Csin-ping kínai elnök magyarországi látogatása, ezért az ellenzéki párt a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz fordul és kezdeményezi a parlament nemzetbiztonsági bizottságának összehívását.
Szabó Tímea, a párt ügyvezető társelnöke pénteki, online sajtótájékoztatóján beszámolt róla, hogy miután kilógatott egy tibeti zászlót a Képviselői Irodaház ablakából, a hivatal azt közölte vele, hogy erről értesítették Kövér László házelnököt és a titkosszolgálatokat. A politikus kiemelte, hogy a tibeti zászló felmutatása nem bűncselekmény.
Hogy lehet, hogy "a kínai kormány megbízásából piros sapkás, úgynevezett önkéntesek vegzáltak" egy országgyűlési képviselőt, a momentumos Tompos Mártont, aki egy uniós zászlót akart kitűzni egy hídra - tette fel a kérdést.
A Párbeszéd arra kéri a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, vizsgálja ki, hogyan fordulhat elő, hogy "keleti diktátorok látogatásainál sorra vegzálják a magyar állampolgárokat Magyarországon" - fogalmazott Szabó Tímea.
Végül kijelentette, pártjuk továbbra is tiltakozik a "mérgező akkumulátorgyárak" Magyarországra telepítése ellen.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06