Életmód
Az óraátállítás egészségügyi hatásai
Tavasszal és ősszel is átállítjuk óráinkat, azonban a rohanó életvitelünkkel eleve felforgatott szervezetünket ezzel évente kétszer - hosszabb-rövidebb időre - még jobban megbolygatjuk.
2024.03.31 06:56ma.huMárpedig az alvás olyan létszükséglet, amely ha nem pihentető, számos káros egészségügyi következményt okoz. Így a betegek, gyerekek és idősek számára javasolt kerülni a bioritmus átmenet nélküli háborgatását. Márpedig a nyári-téli időszámításra való átállás megzavarja biológiai óránkat, így nem csak az órát, hanem hozzá a szervezetünket is át kell állítani, ami elképzelhető, hogy mindössze csak kellemetlenségeket, de olykor akár kritikus megterhelést is okozhat a szervezet számára. A csecsemők, a gyerekek és az idősek szervezete mellett az alvászavaroktól szenvedők és a szervi betegségekkel küszködők egyaránt nem tudnak könnyen alkalmazkodni az óraátállításhoz – ráadásul évente kétszer is.
A biológiai óra márpedig nem játékszer, életünket számos szinten irányítja, a génaktivációtól kezdve a hormonszabályozásig, befolyásolja a magatartást, az érzékelést és a teljesítményt is. Feladata többek között az anyagcsere, a szív- és érrendszer, valamint az immunrendszer optimalizálása. Az alvás-ébrenlét ciklus kényes ritmusát a napfény és a sötétség alapján állítja be, és szinkronizálja a szervezettel körülbelül 24 órás időtartamra.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy hétfőnként eleve több az infarktus és a sztrók kialakulásának esélye (főként a nők esetében), a hét első napján gyakoriak a munkahelyi és közlekedési balesetek is. Óraátállítás után – mely mindig vasárnapra virradóra esik – pedig az esetek számának jelentős emelkedése mérhető az első egy hétben, a negatív egészségügyi hatások akár 14 napig is elhúzódhatnak, de addig biztosan, amíg a szervezet nem képes megfelelően alkalmazkodni a beállt változásokhoz.
A megbolygatott 24 órás cirkadián ritmus rövidtávon kellemetlen közérzettel, fejfájással, lehangoltsággal, levertséggel, dekoncentrációval jár, az alvási ciklus felborulásának hosszútávú következménye pedig a szív- és érrendszeri megbetegedések mellett a szorongás, depresszió, elhízás és az időskori elbutulás kialakulása is.
A belső és külső óra összhangjának hiánya negatív hatással van a vércukorszint-szabályozásra, alvászavarokat, fáradtságot, depressziót okoz. Az ilyenkor jelentkező ingerültség, étvágytalanság és emésztési problémákon túl fokozza az a szívfrekvencia ingadozását és csökkenti a koncentrálóképességet.
Mivel a nap folyamán rendre változnak a vérnyomás értékek, a pulzusszám, a testhőmérséklet és a hormonok szintje, a biológiai órának még az apró ingadozása is fejére állíthatja mindezt, ha pedig az alvás-ébrenlét ritmus megzavarodik, vele együtt a hormonháztartás is – így többek között a daganatok kialakulásának megakadályozásában igen fontos szerepet játszó melatonin kiválasztása is.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:51 Freund Tamás: sorskérdés a hazai tudományos eredmények nemzeti érdekeknek megfelelő hasznosulása
- 22:50 MTA-közgyűlés - Akadémiai elismeréseket adott át Freund Tamás
- 21:50 Az AutoWallis-csoport 2028-ra 750 milliárd forintos árbevételt tervez
- 20:00 Felföldi László pécsi megyés püspök lesz az idei csíksomlyói búcsú szónoka
- 19:57 Ezen a héten sem volt telitalálat a hatos lottón!
- 18:55 Gulyás Gergely: Magyarország ki akar maradni a háborúból, nem kíván részt venni a NATO missziójában
- 17:54 Az ukrán elnök elbocsátotta Valerij Zaluzsnijt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06