Légi
Egy részegen tomboló nő miatt kényszerleszállást hajtott végre a Budapest-Szöul járat
Jelenetet rendezett a LOT Budapestről Szöulba tartó közvetlen járatán egy koreai nő, miután a kelleténél több alkoholt ivott. Rúgott, kapálózott, ordibált, végül egy kényszerleszállást követően a kazah rendőrök tartóztatták le.
2024.04.24 17:05ma.huHétfő délután 2 órakor szállt fel a budapesti Liszt Ferenc repülőtérről a LOT közvetlen járata, aminek az úti célja Szöul volt. Az utasok ekkor még nem is sejtették, mi vár rájuk.
Egy koreai nő túl sok alkoholt ivott, majd magából kikelve jelenetet rendezett a repülőn, és miután három órán keresztül sem a családja, sem a légiutas-kísérők nem tudták lenyugtatni, a pilóták a repülésbiztonsági protokollt követve kényszerleszállást hajtottak végre Kazahsztánban. Az asztanai repülőtéren rendőrök várták a nőt, aki letartóztatását követően egyszerűen elaludt, majd amikor felkelt, azt állította, nem emlékszik a történtekre.
A repülő végül három óra késéssel, már kedden landolt a dél-koreai Incshoni Nemzetközi Repülőtéren, ahol a koreai rendőrség fogadta a nőt. A repülésbiztonsági szabályozásokhoz igazodva a hasonló, légi közlekedés biztonságát veszélyeztető rendzavarás 3 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy 8 millió forintig terjedő pénzbírsággal sújtható - írja az RTL.
A lengyel légitársaság az ügy kapcsán mindössze annyit mondott, hogy a nőt előreláthatólag letiltják a légitársaság járatairól, és az okozott anyagi károk kifizetéséért is felelőssé teszik.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06