Siker!
Ökölvívó Eb - Lakotár Hanna bronzérmes
Az 54 kilogrammban szereplő Lakotár Hanna bronzérmet nyert csütörtökön a belgrádi ökölvívó Európa-bajnokságon, mivel elvesztette az elődöntőjét.
2024.04.25 16:37MTIA magyar bokszoló az örmény Lellit Dallakjan és a lengyel Wiktoria Rogalinska legyőzésével jutott a legjobb négy közé, ahol a szerb Sara Cirkovic volt az ellenfele, aki favoritként lépett ringbe.
A meccs első menetében mindkét öklöző óvatosan bokszolt, többnyire távolról méregették egymást. A szerb egyértelműen Lakotárra várt, csalogatta a magyart, aki nem rontott neki, igyekezett türelmesen kivárni a kínálkozó alkalmat az indításra. A menetben kevés volt az ütés, melyek közül egyértelműen Lakotár indított és talált is valamivel többet, a pontozókat ugyanakkor Cirkovic kontraboksza győzte meg és valamennyien neki adták a szakaszt.
A második periódusban a magyarnak többet kellett kockáztatnia, s ugyan érezhetően nem akart felelőtlenül támadni, a korábbinál többször indított, a szerb pedig bal egyenesekkel, vagy bal-jobb kombinációkkal igyekezett megelőzni őt. Ebben a szakaszban Cirkovicnak több tiszta találata volt, Lakotár ütésszámban viszont egyértelműen felülmúlta riválisát. A pontozás aztán megint a szerbnek kedvezett, ezúttal 4-1 arányban.
Mindez azt jelentette, hogy az utolsó három percben Lakotár csak akkor fordíthatott volna, ha kiüti ellenfelét, vagy óriási fölényt alakít ki, erre azonban nem volt esélye. Ugyan mindent megpróbált, de a szerb jól tartotta magától távol, így végül egyhangú pontozással győzött és fináléba jutott, Lakotár pedig bronzéremmel zárt.
Karrierje eddigi legnagyobb sikerét elérő Lakotár Hanna a torna első magyar bronzérmese, ugyanakkor még további öt magyar biztosan dobogón zárja az Eb-t, mivel Lakos Regina (70 kg), Hoffmann Réka (+81 kg), Bernáth Attila (51 kg), Virbán Gábor (54 kg) és Kovács Richárd (63,5 kg) is ringbe lép a csütörtöki elődöntők során.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:03 Őrizetbe vettek egy novajidrányi férfit, aki életveszélyesen bántalmazott egy nőt
- 22:02 AM: Magasabb jövedékiadó-visszatérítés jár a gázolaj után
- 21:01 Ágh Péter: a kistelepülésekre erőforrásként kell tekinteni
- 20:59 AM: Töretlen a fejlődés az agráriumban
- 19:55 Távozik posztjáról a Pénztárszövetség elnöke
- 18:54 EM: négy év alatt több mint hétszeresére nőtt a tisztán elektromos járműpark Magyarországon
- 17:50 Orbán Viktor: 2024. június 9-e sorsdöntő nap lesz Európa történelmében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06