Katasztrófa
Már több mint 60 halálos áldozata van a japán földrengésnek
Még sokan lehetnek az összedőlt házak romjai alatt, és a mentőcsapatok versenyt futnak az idővel, ezért a mentésben dolgozó katonák számát ezerről kétezerre növelték.
2024.01.03 07:58MTIMár több mint 60 halálos áldozata van a Noto-félszigetet hétfőn megrázó, 7,6 erősségű hétfői földrengésnek. Szerdán is folytatódott a kutatás a túlélők után, de a zord téli időjárás nehezíti a mentést.
A rengés középpontja az Isikava prefektúrában lévő Vadzsimától 30 kilométerre északkeletre volt, mintegy 16 kilométer mélységben. A földrengés után 1,2 méter magas hullámokkal szökőár érte el Vadzsima kikötőjét. Az elmúlt két nap alatt több mint száz utórengés történt a térségben.
A japán hatóságok által közölt szerdai adatok szerint 62-re emelkedett a természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma.
Kisida Fumio japán kormányfő szerdán elmondta, hogy a jelentések szerint még sokan lehetnek az összedőlt házak romjai alatt, és a mentőcsapatok versenyt futnak az idővel, ezért a mentésben dolgozó katonák számát ezerről kétezerre növelték.
Szakértők szerint a katasztrófát követő három nap elteltével a túlélési esélyek jelentősen csökkennek.
A földrengés sújtotta régiókban a segélyezésen dolgozók vizet, takarókat, élelmet és egyéb ellátmányt osztanak a rászorulóknak. A Noto-félsziget számos települése nehezen közelíthető meg, egyes helyeken a víz-, az energia- és a mobilszolgáltatás sem állt még helyre.
Isikava prefektúrában, ahol a természeti katasztrófa a legnagyobb pusztítást végezte, heves esőzésre és lehetséges földcsuszamlásokra figyelmeztettek, és a hőmérséklet is fagypont alá csökkent.
Az isikavai hatóságok közlése szerint a földrengés halálos áldozatai közül 29-en Vadzsimában, 22-en pedig Szuzuban haltak meg.
Vadzsimában további két halálesetet még nem erősítettek meg a hatóságok. A szomszédos prefektúrákban több tucatnyian súlyos sérüléseket szenvedtek.
Január 1-jén a Richter-skála szerinti 7,6-os földrengés rázta meg az ország központi régiójának nyugati részét. Az első rengést több utórengés követte: összesen huszonegy, négyesnél nagyobb erősségű földmozgást észleltek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:51 Freund Tamás: sorskérdés a hazai tudományos eredmények nemzeti érdekeknek megfelelő hasznosulása
- 22:50 MTA-közgyűlés - Akadémiai elismeréseket adott át Freund Tamás
- 21:50 Az AutoWallis-csoport 2028-ra 750 milliárd forintos árbevételt tervez
- 20:00 Felföldi László pécsi megyés püspök lesz az idei csíksomlyói búcsú szónoka
- 19:57 Ezen a héten sem volt telitalálat a hatos lottón!
- 18:55 Gulyás Gergely: Magyarország ki akar maradni a háborúból, nem kíván részt venni a NATO missziójában
- 17:54 Az ukrán elnök elbocsátotta Valerij Zaluzsnijt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06