Katasztrófa
Lakóházakat perzselt fel az izlandi láva - videó
A legutolsó alkalom, amikor a láva lakott települést ért el, 51 éve történt.
2024.01.15 07:57MTIAz izlandi meteorológiai szolgálat újabb vulkánkitörést jelentett vasárnap reggel az ország délnyugati részéből, Grindavík városánál.
Az izlandi közszolgálati műsorszolgáltató azt közölte, hogy a Reykjavíktól 40 kilométerre délnyugatra fekvő halászváros mintegy négyezer lakosát az éjszaka kitelepítették.
A láva vasárnap délutánra elérte Grindavík halászkikötőt, és három lakóházat felperzselt.
A négyezer lélekszámú Grindavík lakosait legutóbb november 11-én menekítették ki elővigyázatosságból, amikor a magma előrenyomulása a földkéreg alatt több száz földrengést idézett elő, ami a vulkáni kitörés előjele. A földmozgás több kárt okozott a városban, repedések keletkeztek az utakban és az épületekben.
A december 18-i kitörés után a lakosok visszatérhettek a házaikba, majd vasárnapra virradóra sürgősséggel ismét evakuálták őket.
A legutolsó alkalom, amikor a láva lakott települést ért el, 51 éve történt - mondta a köztelevízióban elhangzott beszédben Gudni Jóhannesson elnök, aki reményre bíztatta az lakosokat.
Izlandon 33 aktív vulkánrendszer található, Európában a legtöbb, és átlagosan minden negyedik-ötödik évben történik vulkánkitörés. A mostani két év alatt az ötödik vulkánkitörés az országban, a legutóbbi decemberben történt, szintén Grindavík közelében.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:57 Ezen a héten sem volt telitalálat a hatos lottón!
- 18:55 Gulyás Gergely: Magyarország ki akar maradni a háborúból, nem kíván részt venni a NATO missziójában
- 17:54 Az ukrán elnök elbocsátotta Valerij Zaluzsnijt
- 16:54 Több mint másfélezer futó áll rajthoz pünkösdkor a legnagyobb magyar terepfutó versenyen
- 15:53 Kajak-kenu vk - Kopasz győzött, három magyar érem szombaton délután
- 14:52 Bukarestben bérmált magyar fiatalokat Erdő Péter bíboros
- 13:01 Krausz Ferenc: Magyarországon vannak olyan projektek, amelyekkel világszínvonalú eredményeket lehet elérni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06